Ugyan még nemhogy karácsony, de az adventi időszak is csak alig kezdődött el, manapság már nem elég az embereknek az a négy hét, hogy ünneplőbe öltöztessék a szívüket és a környezetüket, mire karácsony lesz. Az üzletekben beindul a karácsonyi szezon, már találkozunk az ünnepi díszítéssel, és minden hangszóróból karácsonyi dalok szólnak. Talán túl korainak érezzük, és úgy tűnhet, hogy ez csupán üzleti érdekek miatt van így, de mégis érdemes végig gondolni, mivel lehet már most készülni, hogy ne az utolsó napokban kelljen kapkodni. Lássuk hát!
Ha valaki úgy dönt, beszerzi első műfenyőjét, akkor azt már most megteheti, hiszen a műfenyő nem hal meg az ünnepig, sőt, évek múlva is friss marad. Így a karácsony egyik legfontosabb kellékével már nem kell foglalkozni, ez a teher lekerülhet az ember válláról. Mindamellett okos dolog jól megválasztani a kívánt műfenyőt, ugyanis évekig ugyanazt a fát kell majd díszbe borítani.
A karácsonyfadíszeket is át kell vizsgálni, hiszen év közben sérülhetett valamelyik. Általában törékeny anyagokból készülnek ezek, még a dobozában is eltörhet egy-egy darab. Az égőket is próbáljuk ki, és ha kiégett néhány, akkor cseréljük, javítsuk. A használhatatlan díszek helyett szerezzünk be újakat: néhány jól megválasztott dísz már feldobja majd fánkat, nem muszáj túlzásba esni. És mire eljön karácsony, teljes lehet a készletünk.
Viszont aki kedvet és kreativitást érez magában, az nyugodtan neki is ülhet az egyre hosszabbodó estéken saját karácsonyfadíszeket készíteni. A lakás egyéb díszeit is el lehet készíteni saját kezűleg, ajtódíszt, adventi koszorút csinálni nagy élmény lehet akár egy gyerek számára is. Ötletekért nem kell messze mennünk, az internet tele van tematikus oldalakkal, a
Facebookon még kifejezetten kézműves karácsonyi ötletekre specializálódott csoportot is találunk.
Kihagyhatatlan ajánlat a műfenyőkre: